Ildikó nem tudta, hogy tartós szédülése és egyensúlyi bizonytalanság érzése hátterében PPPD áll. Az anonimizált esetből megláthatod, hogy szinte észrevétlenül hogyan alakíthatja át a PPPD betegség egy ember életvitelét.

A PPPD a tartós szédülés és egyensúlyzavar egyik gyakori oka, amely hónapokon keresztül fennmaradhat még akkor is, amikor a kiváltó betegség már megszűnt. A tartós szédülés és bizonytalanság érzés, valamint a hozzá kapcsolódó szorongás jelentősen befolyásolhatja a mindennapokat. A PPPD egy olyan funkcionális egyensúlyzavar, amely megfelelő diagnózissal és célzott kezeléssel eredményesen kezelhető, ezért fontos minél előbb szakorvos segítségét igénybe venni és ha úgy van, akkor az alapos kivizsgálás után a PPPD diagnózist felállítani.

Egy PPPD-és beteg megélései

Röviden megismerheted Ildikó esetét. Ildikó, 38 éves marketingigazgató, akinél egy vírusos eredetű vestibuláris neuritis (belső fül egyensúlyért felelős idegének gyulladása) után kezdődött a tartós bizonytalanságérzés. A szervi eltérések rendeződtek, de a szédülésszerű érzés nem múlt el. Hirtelen mozgásváltozáskor mindig érezte azt a furcsa, lebegő, bizonytalan érzést, mintha mindjárt elvesztené az egyensúlyát. Általában a fáradtság, a túlzott stresszel járó helyzetek erősítették a rossz érzeteket. Estére szinte mindig rosszabbodott a helyzet.

Ildikó arról számolt be, hogy a bizonytalanság érzés miatt egyre jobban szorongott. Sokszor volt az a gondolata, hogy mi lesz, ha elesik vagy, hogy mit gondol a környezete, ha megbillen, megtántorodik, azt fogják hinni, hogy ittas. Tele volt negatív, szorongást keltő gondolatokkal, melyek csak fokozták bizonytalanságát és szorongását.

Észrevette, hogy a tömeg, a sok vizuális inger rontja az állapotát, így elkezdte elkerülni a zsúfolt helyeket, a bevásárlóközpontokat, a nyílt tereket és közösségeket. 

Autóvezetés közben időnként mintha „megállt volna” a forgalom, térérzékelése zavarodottá vált, máskor pedig már csak egy burkolatváltozástól is megszédült. Nem érezte biztonságban magát, így hát felhagyott az autóvezetéssel is. A tömegközlekedés sem volt jobb, a busz hirtelen fékezései során rosszullét vett erőt rajta, megszédült és elveszteni érezte egyensúlyát. Ugyan soha nem történt ilyen, de ő egyre jobban rettegett.

Folyamatosan figyelte magát , hogy mi zajlik a testében, éppen mit érez és a testérzeteitől szorongást keltő gondolatok keringtek a fejében. Az érzékelt testérzetek azonnal valamilyen negatív gondolathoz vezettek:

„ Most is billeg a talaj? ”, 

” Mintha nyomást éreznék a fejemben….” , 

„ Mi lesz, ha összeesek? ”, 

„ Valahogy furcsa érzetem van, ebből baj lesz! ” 

Sokszor úgy érezte, mintha pusztán külső szemlélője lenne a történteknek, az eseményeknek. Néhány dolgot, elmosódottan vagy torzan érzékelt.  Egyre többet szorongott, úgy érezte valami nincs rendben vele. Ugyan sok helyre elment kivizsgálásra, még MR vizsgálatot is csináltatott, de minden eredménye negatív lett. 

A környezete kételkedett abban, hogy valóban ennyire rosszul van. Ettől kétségbeesett és elbizonytalanodott önmagában. Egyedül maradt a kétségeivel, szorongásával és azzal a gondolattal, hogy 

„ Lehet, hogy nem vagyok normális? ” 

„ Lehet, hogy valamilyen pszichés problémám van? ”

Néhány hónap után azon kapta magát, hogy élettere teljesen beszűkült. Szinte alig járt már be az irodába, inkább home-office-ból dolgozott. Nem mert kimozdulni a lakásából csak ha társasága adódott és valakibe belekarolhatott.  Elmaradtak a színházi, mozis esték és baráti találkozások. A megszokott, otthoni környezetben viszonylag jól elboldogult, de folyamatos kétségek gyötörték. 

Több hónap után jutott el a megfelelő helyre, ahol miután kizárták a neurológiai, kardiológiai és pszichés kórképeket, felismerték betegségét és PPPD-vel diagnosztizálták. 

Ildikó és a szorongás

Beszélgetésünk során kiderült, hogy Ildikó egy nagyon fegyelmezett, erősen teljesítményorientált családi környezetben nőtt fel. A kapott szeretet gyakran feltételhez kötött volt. Nem szenvedett ugyan hiányt semmiben, jómódban éltek, de az érzelmek kevés teret kaptak a családban. Szülei nem mutatták ki soha az érzelmeiket és nem is tudtak mit kezdeni Ildikóéval sem. Így elnyomta érzelmeit és kerülte a konfliktusokat is. Jelen helyzetben is inkább kerülte a találkozásokat velük, mert a betegségében sem kapott igazi megértést vagy empátiát, szülei eltúlzottnak és pszichésnek bélyegezték a panaszát. Tudta, hogy mindig is hajlamos volt a szorongásra, de úgy érezte, hogy ezúttal „oka” is van rá, mert valami nincs rendben vele.

Mindig is jól teljesített, céltudatosan, szépen lépegetett felfelé a ranglétrán is, felelősségteljes munkakörökben dolgozott. Folyamatosan túlpörgött és perfekcionizmus jellemezte. magas felelősséggel járó munkaköröket látott el. Emellett messzemenően ellátta családját, gyermekeit. Úgy érezte, hogy mindenkinek meg kell felelnie, a családja, gyermekei boldogsága az ő vállán nyugszik. A megfelelési kényszer miatt is sokszor feleleges feszültégeket vett magára és izgult.

Az akut szédülésélmény nála nemcsak testi tünet volt, hanem a kontrollvesztés-élménye is. A belső alapélménye az volt, hogy„Nem lehetek ilyen gyenge. Miért nem látom a megoldást?” A testi érzetek miatti bizonytalanság érzés és mások segítségére való rászorultság érzése végtelenül nyomasztotta. 

Mentális & vesztibuláris rehabilitáció

Ildikó nagyon jól reagált a habituáción alapuló vesztibuláris tréningre és a mentális fejlesztésre. 

Naponta elvégezte a VR tornát és dolgozott az érzéseivel, gondolataival is. Elsajátította a kognitív megküzdés technikáit és rendszeresen gyakorolta a tudatos jelenlétet is, ami segített számára a jövő miatti aggódás és szorongás érzéséről való lekapcsolódásban. Elfogadta állapotát és tudatosan megtett mindent azért, hogy betegsége elmúljon. Megtanulta elengedni a belső késztetéseit, állandóan pörgő életmódját visszafogta, teret adva ezzel az idegrendszeri megnyugvásnak. A kontrollkényszer csökkenésével és tudatosságának növekedésével párhuzamosan a tünetek intenzitása is mérséklődött.

lldikó fokozatosan vissza tudott térni a korábban elkerült helyzetekhez. Tudatosította, elfogadta és megtanulta kezelni, kordában tartani a negatív gondolatait és érzelmeit. Megtanulta azt is, hogy a testi érzeteit veszélyérzés, veszélycímkézés nélkül észlelje. A kognitív megküzdés eszköztára és a mindfulness gyakorlatok sokat segítettek abban, hogy a szédülésérzetet ne automatikusan veszélyként értelmezze. 

A megfigyelések szerint a PPPD gyakrabban jelenik meg szorongásos hajlamú, perfekcionista vagy magas kontrolligényre hajlamos emberekben. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek nem okok, hanem csak sérülékenységi tényezők.

A másik oldalról viszont a PPPD betegség kialakulása pszichés terheléssel jár. A szédülés és a szorongás kölcsönösen fenntartják egymást ezért az a feladatunk, hogy ezt az ördögi kört megtörjük. Ez történt Ildikó esetében is.

Ha szeretnél többet tudni a krónikus, funkcionális eredetű szédülés és a szorongás mentálhigiénés támogatásáról akkor ugorj a következő íráshoz!

Gyakorta az orvosi diagnózis ilyenkor a PPPD (Persistent Postural-Perceptual Dizziness).

Már van diagnózisod? Jelentkezhetsz hozzám itt: