Röviden megismerheted Ildikó esetét.
Ildikó, 38 éves marketingigazgató, egy vírusos eredetű vestibuláris neuritis (belső fül egyensúlyért felelős idegének gyulladása) után kezdődött nála a tartós bizonytalanságérzés. A szervi eltérések rendeződtek, de a szédülésszerű érzés nem múlt el. Hirtelen mozgásváltozáskor mindig érezte azt a furcsa, lebegő, bizonytalan érzést, mintha mindjárt elvesztené az egyensúlyát. Általában a fáradtság, a túlzott stresszel járó helyzetek erősítették a rossz érzeteket. Estére szinte mindig rosszabbodott a helyzet.

Ildikó arról számolt be, hogy a bizonytalanság érzés miatt egyre jobban szorongott. Sokszor volt az a gondolata, hogy mi lesz, ha elesik vagy, hogy mit gondol a környezet, ha megbillen, megtántorodik, azt fogják hinni, hogy ittas. 

Elkezdte kerülni a nyílt tereket, közösségeket. Autóvezetés közben időnként mintha „megállt volna” a forgalom, térérzékelése zavarodottá vált, máskor pedig már csak egy burkolatváltozástól is megszédült. Nem érezte biztonságban megát, így hát felhagyott az autóvezetéssel is. A tömegközlekedés sem volt jobb, a hirtelen fékezések során rosszullét vett erőt rajta, megszédült és elveszteni érzete egyensúlyát. 

Észrevette, hogy a tömeg, a sok vizuális inger rontja az állapotát, így elkezdte elkerültni a zsúfolt helyeket, a bevásárlóközpontokat. 

Folyamatosan figyelte magát , hogy mi zajlik a testében, éppen mit érez és a testérzeteitől szorongást keltő gondolatok keringtek a fejében. Az érzékelt testérzetek azonnal valamilyen negatív gondolathoz vezettek:

„Most is billeg a talaj?”, 

”Mintha nyomást éreznék a fejemben” , 

„Mi lesz, ha összeesem?”, 

„Valahogy furcsa érzetem van, ebből baj lesz!” 

Sokszor úgy érezte, mintha pusztán szemlélője lenne a történteknek, néhány dolgot, elmosódottan vagy torzan érzékelt, néha mintha külső szemlélője lett volna csak az eseményeknek. Egyre többet szorongott, úgy érezte valami nincs rendben vele. Ugyan sok helyre elment kivizsgálásra, még MR vizsgálatot is csináltatott, de minden eredménye negatív lett. A környezete kételkedett abban, hogy valóban ennyire rosszul van. Ettől kétségbeesett és elbizonytalanodott önmagában. Egyedül maradt a kétségeivel, szorongásával és azzal a gondolattal, hogy 

„Lehet, hogy nem vagyok normális?” 

„Lehet, hogy valamilyen pszichés problémám van?”

Néhány hónap után azon kapta magát, hogy élettere teljesen beszűkült. Szinte alig járt már be az irodába, inkább home-office-ból dolgozott. Nem mert kimozdulni a lakásából csak ha társasága adódott és belekarolhatott.  Elmaradtak a színházi, mozis esték és baráti találkozások. A megszokott, otthoni környezetben viszonylag jól elboldogult, de folyamatos kétségek gyötörték. 

Több hónap után jutott el a megfelelő helyre, ahol miután kizárták a neurológiai, kardiológiai és pszichés kórképeket, felismerték betegségét és PPPD-vel diagnosztizálták. 

Beszélgetésünk során kiderült, hogy Ildikó egy nagyon fegyelmezett, erősen teljesítményorientált családi környezetben nőtt fel. A kapott szeretet gyakran feltételhez kötött volt. Nem szenvedett ugyan hiányt semmiben, jómódban éltek, de az érzelmek kevés teret kaptak a családban. Szülei nem mutatták ki soha az érzelmeiket és nem tudtak mit kezdeni Ildikóéval sem. Így elnyomta érzelmeit és kerülte a konfliktusokat is. Jelen helyzetben is inkább kerülte a találkozásokat velük, mert a betegségében sem kapott igazi megértést vagy empátiát, szülei eltúlzottnak és pszichésnek bélyegezték a panaszát. 

Mindig is jól teljesített, céltudatosan, szépen lépegetett felfelé a ranglétrán is, felelősségteljes munkakörökben dolgozott. Folyamatosan túlpörgött és perfekcionizmus jellemezte. magas felelősséggel járó munkaköröket látott el. Emellett messzemenően ellátta családját, gyermekeit. Úgy érezte, hogy mindenkinek meg kell felelnie, a családja, gyermekei boldogsága az ő vállán nyugszik.

Az akut szédülésélmény nála nemcsak testi tünet volt, hanem a kontrollvesztés-élménye is. Az volt belső alapélménye:, hogy„Nem lehetek ilyen gyenge. Miért nem látom a megoldást?” A testi érzetek miatti bizonytalanság érzés és a mások segítségére való szorulás érzése végtelenül nyomasztotta. 

Ildikó nagyon jól reagált a habituáción alapuló vesztibuláris tréningre és a mentális fejlesztésre. A kontrollkényszer csökkenésével és tudatosságának növekedésével párhuzamosan a tünetek intenzitása is mérséklődött.

lldikó fokozatosan vissza tudott térni a korábban elkerült helyzetekhez. Tudatosította, elfogadta és megtanulta kezelni, kordában tartani a negatív gondolatait és érzelmeit. Megtanulta azt is, hogy a testi érzeteit veszélyérzés, veszélycímkézés nélkül észlelje. A kognitív megküzdés eszköztára és a mindfulness gyakorlatok sokat segítettek abban, hogy a szédülésérzetet ne automatikusan veszélyként értelmezze. 

A megfigyelések szerint a PPPD gyakrabban jelenik meg szorongásos hajlamú, perfekcionista vagy magas kontrolligényre hajlamos emberekben. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek nem okok, hanem csak sérülékenységi tényezők.

A másik oldalról viszont a PPPD betegség kialakulása pszichés terheléssel jár. A szédülés és a szorongás kölcsönösen fenntartják egymást ezért az a feladatunk, hogy ezt az ördögi kört megtörjük. Ez történt Ildikó esetében is.

Fotó: Kaboompics

Gyakorta az orvosi diagnózis ilyenkor a PPPD (Persistent Postural-Perceptual Dizziness).

Már van diagnózisod? Jelentkezhetsz hozzám itt: